Telefonról

Ez tulajdonképpen egy próba. Kicsi fiam úgy érzi, hogy az egyetlen hely, ahol édesdeden aludni lehet, az én hasam. Mondjuk a hasizmaim regenerálódásának ( kifejlődésének) kifejezetten jót tesz, de engem teljesen az ágyhoz szögez. Rém unalmas. Így van időm kipróbálni a telefonról blogolást. Kicsit macerás pötyögni, de legalább nem a plafont bámulom (már kipróbáltam a telefonra letölthető ingyenes képszerkesztő program összes gagyi effektjét).

Amióta itthon vagyunk, Bálintot leszámítva folyamatosan betegek vagyunk. Kezdte Gergő, folytatta Tomi, majd én, majd újra Gergő. Remélem, Bálintkám továbbra is ilyen remekül állja a bacik rohamát (bízunk az anyatej varázslatos hatásában). Szóval Gergő 2 napja lázasan ébredt, úgyhogy születése óta először antibiotikum kúrán van. Soha jobbkor... Csak az a fura, hogy még az oviból sem hozott haza soha semmit. Lehet, hogy lelkileg annyira megviseli az új helyzet (egyeduralmának vége), hogy belebetegedett? Én sem tudok kikeveredni a náthából már napok óta, úgyhogy a hangulatom kezd egy kicsit negatív irányba fordulni.

Hogy jót is írjak: Gergőnél szeretőbb nagytesója senkinek nincs. Az összes féltékenységet ránk zúdítja, miközben Bálintra olyan imádattal néz, hogy nincs is rá szó. Általában "kis Bálintkám", "szép Bálintkám a megszólítás. Az apróság pedig egyre hatalmasabb (4760 gramm volt tegnap), továbbra sem sír sokat, viszonylag jól alszik éjjel. Egyszóval nincs rá panasz (Gergővel ilyenkor zombik voltunk).

Végül pedig pár telefonos csodakép:)) (tessék a helyén kezelni)

ui: Nem fogok telefonról blogolni...:-)