Na, azért attól még elég messze vagyunk, de kezd alakulni a 4 fős családunk élete. Amikor hazajöttünk a kórházból, őszintén szólva Gergővel nem nagyon tudtam mit kezdeni. Nem csak fizikailag (az első 2 napot az ágyban töltöttem), hanem lelkileg sem. Idegen volt, furán viselkedett, nem tudtam hova tenni. Nagyon rossz érzés volt, de legszívesebben elküldtem volna itthonról. Közben ő Bálintra nagyon jól reagált: azonnal szeretgette, csodálta, egy percre sem akarta rajta kitölteni a féltékenységét. Ezzel szemben velünk nagyon furán viselkedett. Tomi egész nap vele foglalkozott, de ennek ellenére folyamatosan direkt rosszalkodott, ordibált, őrjöngött, teljesen kivetkőzött magából (én meg esténként sírtam, hogy ezt nem lehet bírni). Ahogy elkezdtem jobban érezni magam, egyre többet tudtam vele foglalkozni (ez még mindig nagyon messze volt a normálistól), és ezzel egyenes arányban javult a viselkedése is. Én kellettem neki. Ma végre kiszabadultunk itthonról. 2 szoptatás között elmentünk babaruhákat vásárolni Éva mamával hármasban, miközben Tomi itthon Bálintozott. Gergő is választott magának egy autós inget (nagyon vagány), Bálintnak is keresett ruhákat (általában 2-3 évesekre való méretben :D), és végig szófogadó volt. Itthon délután már úgy etettem a kicsit, hogy közben Gergőnek olvastam (kezd kijönni a náthából, úgyhogy már közel mertem engedni hozzá), szóval ez már egészen olyan volt, mint régen (azt leszámítva, hogy régen nem nyekergett közbe egy 11 napos csöppség). Ezzel a nappal elkezdett az én lelkem is helyrebillenni. Mégis ismerem a nagyfiamat, nem rabolták el az ufók, csak nem tudja még kezelni az új helyzetet. És végre közös képet is csináltunk :)
Gyönyörű szép gyerekek, szívmelengető képek. Igazad van, Gergőnek is, nektek is szokni kell az új helyzetet, és ez nem mindig könnyű, de nagyon szép, és fontos feladat. Minden jót kívánok hozzá, sok erőt, és egészséget, a boldogság az úgyis jön magától:)
VálaszTörlés