Gergő bölcsebb lett egy évvel

De tényleg. Tavaly még nagyon hisztis volt. Mindenért ordított, pedig nálunk a hisztiért következetesen 5 perc szobafogság jár (nem tehetek róla, nem tudom elviselni, soha nem ér el vele semmit, mert ilyenkor zsigerből zárom rá az ajtót...). Tegnap este mindenáron pizzát akart rendelni, de mivel mi elmentünk este szilveszterezni (bizony, egész éjjel anyával voltak!!!), nem rendeltünk meg egy egész pizzát neki, amiből aztán eszik egy szeletet. Ma megint kezdte ebédidőben, hogy ő mindenképpen pizzára vágyik, úgyhogy rendeltünk a foodpandán keresztül. Másfél órával később Tomi felhívta a pizzériát, hogy mi a helyzet. Elmondták, hogy már többen pórul jártak, egyetlen rendelés sem jött a foodpandán keresztül. Mivel már nagyon fáradtak voltunk, Bálint el is aludt, nem rendeltünk közvetlenül tőlük, inkább lefeküdtünk aludni (Gergő kapott péksütit, hogy kibírja ébredésig). Amikor felkeltünk, megint jött, hogy hol a pizzája. Mondtuk neki, hogy nem lehet rendelni, tegyen le róla. Ezt rövid hiszti, majd szobába zavarás követte. Eztuán Gergő még hüppögve átjött, és kedvesen Tomihoz fordult:

G: - Apa, szerintem van pizza, csak nem lehet rendelni. Próbáljunk máshogy rendelni.

T:- Gergőkém, nem tudunk rendelni, nyugodj bele. (Kis hazugság, közvetlenül az étteremből lehetett volna)

G: - Akkor mi lenne, ha odamennénk?

Ez nálunk hatalmas előrelépés. Az ész nélküli hisztizés helyett végre elkezdett azon gondolkozni, hogy hogy oldhatná meg a problémát. Lett is eredménye: a szobája helyett egy il Trenoba vittük.

Közben a kocsiban beszélgettünk Tomival arról, hogy milyen jó, hogy kivételesen 3 órát aludtak a gyerekek délben. Erre Tomi megjegyezte, hogy neki csak pár percnek tűnt, és már ment volna leszúrni Gergőt, hogy miért nem alszik, amikor az órára nézett. Így kénytelenek voltunk beletörődni, hogy a reggeli másfél órás alvás után ismét fel kell kelni. Erre Gergő hátulról beszólt:

"Anya, nem lehet mindig minden úgy, ahogy te szeretnéd!" 

Egy darabig pislogtam, mint hal a szatyorban.... (Mellesleg igazán címezhette volna az apjának, mert nem én morogtam, hogy fel kellett kelni...:))