Blogarchívum

2013. december 24., kedd

"Képzeljétek, máris karácsony van!"

Ez volt ma reggel Gergő első mondata. Nagyon izgatott volt egész nap. Délelőtt együtt díszítettük a fát, együtt dézsmáltuk a szaloncukrot (Bálint meglehetősen felpörög a csokitól, úgyhogy még egy ideig hanyagoljuk ezután... :D), együtt sétáltattuk Vagányt, együtt borultunk ki, amikor Gergő a lakástól a lehető legmesszebb közölte, hogy mégsem akar biciklizni, majd mindenáron fogni akarta a kezünket (Tomi egyik kezében a babakocsi, másikban a bicikli, én pedig Vagányt fogtam, ami sokszor mindkét kezemet igénybe veszi), együtt aludtunk délben, együtt ebédeltünk, együtt bontottunk ajándékot, együtt játszottunk. Mondjuk az ajándékbontásról majdnem lecsúsztunk, mert Gergő ebéd után berontott a szobába, és intézte volna egyedül, csak kapja már meg végre azt a legót... :D

Minden évben veszünk Vagánynak is ajándékot, amit becsomagolva beteszünk a fa alá. Ez idén elmaradt... Nem direkt, végig tervben volt, de valahogy végül nem vettünk neki semmit. Sebaj, kutya, úgysem veszi észre, azért az ünnepi csirkecombból ő is kapott egy egészet, díszítettünk neki mézeskalácsot (imádja), azt is megkapta. Aztán ült a helyén, és nézte, ahogy bontogatunk. Aztán egyesével végigjárta az üres zacskókat, beszagolt a fa alá, nézett rám, ült a helyére lelkesen, hogy ő jó kutya, és kéri az ajándékát. Komolyan mondom, tudta, hogy ilyenkor ő is szokott kapni.... Mielőtt megszakadt volna a szívem, és elástam volna magam jó mélyre, eszembe jutott, hogy van egy hosszú rúd kolbász a hűtőben. Gyorsan kiszaladtam, levágtam belőle egy nagy darabot, becsomagoltam, és betettem a fa alá. Látni kellet volna azt a boldogságot. Vagány is kapott ajándékot. Nem lehet őt sem kifelejteni, mert összeomlik. Ezentúl erre is figyelünk! :)

Este Tomi megkérdezte Gergőt, hogy tetszik-e neki az ajándék. Igent válaszolt. Tomi nem hagyta annyiban:
T: De nem baj, hogy nem a tűzoltóállomást választottuk neked anyával? (Nagyszülőktől megkapja majd, de ezt még nem tudja.)
G: Nem baj, nagyon örülök a teherautónak (szintén Legó). De majd lehet, hogy jönnek még hozzánk, és akkor megkapom a tűzoltóállomást. Például Jézuskától, mert tőle még nem kaptam semmit, csak a Télapótól!






 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.