Mindkettő én volnék, enyhe skizofréniában szenvedek. Az történt, hogy szokás szerint elbarikádoztam a szobát: az egyik felében Gergő legózott, majd gyurmáztunk, a másikban Bálint pakolászta a nem lenyelhető méretű játékokat a barikádba (ti.: 3 játékos dobozzal szoktam leválasztani a bababiztosnak kinevezett részt). Vígan nyomkorászom Gergőnek a gyurmanyomót (kis kukacokat gyárt), amikor a hátam mögül nem túl hangos, de annál kétségbeesettebb nyöszörgést hallok. Háttérismeret: ha Bálintnak valami baja van, olyan hangerővel sikít, hogy Ausztráliából is idetelefonálnak a gyámügyisek. Szóval nem volt túl hangos, úgyhogy még gyorsan kiszabadítottam a gyurmát a nyomkodóból, majd megfordultam, és kaptam egy súlyos röhögőgörcsöt. Pár percig toporogtam, hogy most a fényképezőgéphez rohanjak, vagy segítsek a gyermeken. Végül ez utóbbit választottam (innen a cím), és kihúztam a fejjel lefelé dobozba esett, égnek álló lábakkal kalimpáló, nyöszörgő gyereket. A kép egy életre beleégett a mentális fotóalbumomba: tipikus rajzfilmbe illő jelenet. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.