Blogarchívum

2013. július 12., péntek

A megértő

Emlékeztem, hogy a pici csatom Gergő szobájában volt (hogy kerülhetett oda?...). Bementem hozzá. és megkérdeztem, hogy nem látta-e véletlenül, mert szükségem lenne rá. Néma csend. Közben pásztázom a szobát, majd újra megkérdezem:
-Biztos nem láttad? Tudod, az a pici fekete.
- (kis csönd, majd halkan) Ott van a párna alatt.
Megörülök, nem számítottam rá, hogy megtalálom. Valóban ott lapul a párna alatt. Azon nem is kezdek el töprengeni, hogy miért került oda, hiszen ez nem fura nálunk. Közben Gergő engem néz, majd közelebb somfordál:
-Bocsánat, hogy eltörtem.
Megnézem közelebbről, valóban hiányzik az egyik kicsi pöcök róla, sebaj, műanyag vacak.
-Semmi baj, előfordul. Nézd, még így is működik :)
Gergő visszanyeri régi önmagát, és elterül a nagy vigyor (ami amúgy viszonylag állandó jellemzője) az arcán. Csicseregve jön utánam a másik szobába:
- Tudod miért tettem a párna alá?
- Nem kicsim, miért (kicsit lassú felfogású vagyok, meg amúgy is gyönyörű gyapjú fonalakról ábrándozom)
- Jaj anya, hát azért, hogy ne vedd észre, hogy eltörtem.

Beszélgetünk még az ilyen apró balesetekről. Elmondom, hogy az nem baj, ha valami véletlenül tönkremegy, előfordul bárkivel. Csak akkor haragszunk, ha valamit direkt tesz tönkre, mert az nem szép dolog (amúgy nem jellemző rá). Erre rám néz azokkal a gyönyörű (mondhatnám, hogy anyai elfogultság, de nem. Ez tény :D) szemeivel:
- Jól van anya. Én sem haragszom rád. Biztos csak véletlenül tüntetted el a fekete autómat.
- Mi van??? Hozzá sem nyúltam.
- De. Én nem tüntettem el, csak gurítottam, de most nincs meg. Biztos te voltál.

Tök mázli, hogy nem haragszik....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.