Félelmek kora 2

Az előbb nagy zokogásra rohantam át Gergő szobájába (kb 2 perccel előtte tettem le aludni). A következő párbeszéd zajlott le (sírva):

Gergő: Ölelj!

Én: Öleljelek meg?

Gergő: Igen, anya ölelj meg!

Megölelem, de még mindig sír, csak közben erősen szorongatja a nyakamat.

Én: Mi a baj kicsim? Fáj valami?

Gergő: Nem fáj.

Én: Akkor mi a baj?

G: Félsz a lámpától....

Én: ????????? Lekapcsoljam a kislámpát?

G: Igen.

Oké. Lekapcsoltuk. Nyugi lett. Ez csak azért furcsa, mert tegnap még a sötétben félt. Ezután kicsit kutakodtam (gugli), és megállapítottam, hogy tipikus. Még a lefolyótól való félelmet is említette több cikk is. A hatalmas fantáziának köszönhetően olyan dolgoktól képesek félni ebben a korban, amit mi el sem tudunk képzelni, úgyhogy jó résen lenni, nehogy komoly szorongás alakuljon ki. Még szerencse, hogy soha nem nevettük ki, mindig megpróbáltuk megszüntetni a félelem forrását, vagy megmutatni, hogy nem bánt az adott dolog. Most az előszoba lámpája világít neki, úgyhogy nincs sötét. Viszont mostantól nem fogom azzal fenyegetni, hogy jön az oroszlán, ha rossz fát tesz a tűzre, mert a végén még ártok vele...  Marad az ezerszer szájbarágás, és a 10ig (100ig) számolás, mert megverni mégsem akarom:D

A verésről jut eszembe...

Gergő mostanában állandóan mesél. Idegeneknek is. Olyanokat például, hogy "Ha rossz vagy, pofont kapsz"(Még SOHA nem kapott pofont, csak mondani szoktuk neki tréfásan, hogy "Pofon lesz"). Múltkor egészen elkerekedett szemmel figyeltem, amint Gergő éppen azt magyarázta, hogy "Rossz voltál, ezért nem kapsz enni". Honnan vesz ilyeneket? Ezzel még véletlenül sem fenyegettem, hiszen nem egy nagy evő, és ugrálok örömömben egy zabálós nap után... Szóval néha éget minket rendesen...:D

Ja, meg ma, amikor Tomi hazaért, azzal fogadta, hogy "Anya segített csokit enni" Könyörgöm... Nem is ettünk ma csokit. Persze Tomi jót röhögött rajta, hiszen köztudott, hogy nagy csokifaló vagyok:D