Kicsi hős

Gergő kórházban van. Tomival felváltva vagyunk nála. Délelőtt én, délben ő, délután én, éjjel ő. Most oda járok haza. Itthon csak aludni szoktunk egy keveset, de ott lakunk, és tényleg honvágyam van most is. Este már elgondolkoztam azon, hogy ma éjjel inkább én maradnék, mert nagyon nem volt kedve haza jönni, de 25 hetes pocakkal egy felfújható matracon tölteni az éjszakát nem nyerő.

Az egész úgy kezdődött, hogy kicsit elkezdett menni a hasa. Nem volt vészes, de azért a harmadiknál már nem tetszett a dolog. Délutánra belázasodott. Éjjel már 39,6-ra is felkúszott Gergő láza. Ekkor felhívtuk az ügyeletet, ahol lepattintottak azzal, hogy igyon sokat, majd elmúlik. Másnap reggel elvittük a gyerekorvoshoz, ahol megállapították, hogy tüszős mandulagyulladás, és valami bélfertőzés áll a háttérben. Kapott antibiotikumot, és azzal engedtek haza, hogy igyon sokat, de 3 nap alatt elmúlik a hasmenés. Éjjel már nagyon durva volt a helyzet. Inni csak vizet volt hajlandó, de az is azonnal távozott belőle iszonyú hasgörcsökkel kísérve. Hajnal 5-kor már nem bírtam tovább. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire rettegtem, hogy kiszárad, hogy valami komoly baj van, úgyhogy bementünk a Heim Pálba (már nem vacakoltunk az ügyelettel, úgysem mondtak/tettek volna semmi érdemlegeset). Innen átküldtek a Lászlóba, mert ott vannak a fertőző gyerekek. Gergő kapott infúzió (harmadszorra sikerült csak beszúrni, mert a kiszáradás miatt már alig találtak vénát), majd elhelyeztek minket egy kétágyas szobában. Szerencsére a szobatárs még aznap távozott, úgyhogy most saját lakosztályunk van. 

Azóta Gergő összebarátkozott már mindenkivel. Hihetetlen hősiességgel tűri a megpróbáltatásokat. Néha panaszkodik, hogy szeretne játszani az ágyon kívül is, de elfogadja, hogy nem lehet. Ma már szerencsére egész délután szabad volt. 3-kor levették a lötyiről azzal a feltétellel, hogy óránként 1 deci folyadékot meg kell innia. Belement. Este fél 9ig pörgött, rosszalkodott. Az utolsó adag teát/almalevet már kicsit furfangosan diktáltam bele: megkért, hogy rajzoljak neki autót. Megmondtam neki, hogy oké, de mindennek ára van. 1 autó= 1 korty almalé, 1 busz=1 korty tea, 1 villamos =2 korty tea. Ez tetszett neki, úgyhogy rajzoltam kb 15 autót, 3 buszt és 2 villamost. ezzel megvolt az adag:))

Délben vettem neki egy orvosi táskát sztetoszkóppal, lázmérővel, fecskendővel meg pár egyéb kütyüvel. Azóta Putyi (az alvós maci) is beteg. Rendszeresen méri a lázát, meghallgatjka a szívverését, majd hasba szúrja (brutálisan:D) a fecskendővel. Este az én torkomat is megnézte, megmérte a lázamat, de én szerencsére egészséges vagyok, úgyhogy elengedett, amikor Tomi megjött.

Az esti infúziónál sem volt hiszti. Ezzel szemben jól leteremtette az éjszakás nővért, hogy már megint be akarja kötni. Bármit csinált, az nem volt jó: "Ne vedd a szádba a kupakot, ne takarj ki, stb" Erre a nővér megkérdezte, hogy mit csinálhat. Válasz: "Elmehetsz innen, mert ez a mi szobánk!"

Most alszik. Már csak kicsit lázas, remélem, hogy nem megy 38,5 fölé, és akkor a mai napot megússzuk 1 csillapítással. Ez már óriási siker. Ennél már csak az jobb, hogy ebédre megevett egy virslit 2 nagy kanál főzelékkel. És a legjobb, hogy ma délután már csibészkedett, rosszalkodott, veszekedett:)) Kezd újra visszatalálni önmagához.

A kórház fantasztikus. Mindenki nagyon kedves, azonnal jönnek a legapróbb problémánkra is, mindig segítenek, mindig van egy-két kedves szavuk a kis beteghez. Azt nem mondom, hogy élmény ott lenni, de semmi esetre sem nevezhető rossznak. Ez van. Ahhoz képest, hogy rémálomnak indult, már egész vidám a helyzet:)

Most megyek aludni, és reggel irány haza, mert tényleg ott vagyunk otthon, ahol ez a kis sápadt ördögfióka van.

(A történethez hozzá tartozik, hogy a kórházban tüszőt nem láttak, a mandulája normális, és ha tüszős mandulagyulladása lenne, akkor is indokolatlan az antibiotikum, mert a kicsiknél állítólag nem baktérium, hanem vírus okozza. Ezzel szemben az elbagatellizált bélfertőzés miatt majdnem kiszáradt Gergő...)