Blogarchívum

2012. február 4., szombat

Hahóóóóóó:))

Látnotok ellett volna a fejem reggel, amikor rohantam, hogy a beharangozott 5 centis havamat megnézzem, és nem volt SEMMI. Úgy éreztem magam, mint az a gyerek, akivel közlik, hogy bocsi, de idén nincs télapó. Aztán persze elkezdett esni, és esett rendületlenül. Imádom a friss havat. Tomi szerint ennek még mindig gyermeki őszinteséggel tudok örülni. Nem is akarok annyira felnőtt lenni, hogy ne terítse be a fejemet egy állandó vigyor, amikor megérkezik az első igazi hó. Tomi persze kevésbé lelkesen áll a dologhoz, de sebaj. Van nekem egy kisfiam, aki gyerek:) Ő örült. Sőt! Amikor megmutattam neki, hogyan lehet megdobálni apát hógolyóval, kacagva rohant felé havas kesztyűvel. Persze nem találta el, de lelkesen gyúrta a havat, és már előre röhögött. Annyira édesen, gurgulázva, hogy öröm volt hallgatni. Szép nap volt ez. Nagyon kellett. Este még megcsodáltam, ahogy megcsillan a lámpafény a puha hótakarón. Mondtam is Tominak, hogy nekem mindig olyan nagyon barátságos, puha, meleg hangulatom lesz a hótól. Mintha valami puha paplan lenne. Most várom a holnapot, hogy megint meghógolyózzuk apát a kicsi hóemberkével (alig lehetett becsalni kintről, már teljesen behavazódott - lefotóztam, majd felteszem, ha végre lesz videokártyám). Amúgy délelőtt itt voltak Emmáék. Olyan gyönyörű ez a kicsi lány. A pasik a lábai előtt fognak heverni, ha megnő (ha másért nem, hát azért, mert Norbi sorra lelövöldözi őket:D). Majd róla is teszek fel képeket:)

Holnap megint megyünk táncházba. Gergő is várja, én is várom, Tomi beletörődött. Utána pedig irány Budaörs, ahol délután szánkózunk egy nagyot! Hurrá, itt az igazi tél.:) (Amúgy nem is értem ezt a nagy felhajtást. Úgy állították be ezt a "szibériai" időjárást, mintha amúgy nem lenne tök normális, hogy télen havazik. Mellesleg megnézném, hogy mit csinálnak az emberek Szibériában -10 fokban. Szerintem letépik magukról a ruhát, és mennek a strandra.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.