Blogarchívum

2011. november 12., szombat

Miért hal éhen a kezdő fotós?:)

Nyugi, nem halok éhen, de ez csak a menő manager férjemnek köszönhető (Köszi!:). 2 fotózásom is lesz jövő héten, ami tök jó! Mindig elhatározom, hogy nem veszek több kelléket egy darabig, de esküszöm, nem tehetek róla, amint megkérnek egy munkára azonnal elkezd kattogni az agyam. Ez pedig azzal jár, hogy új háttérre van szükségem a karácsonyi díszletemhez és agykattogás közben egészen véletlenül (:D) találtam egy nagyon cuki kisbabának való szettet is. Először nem is mertem említeni Tominak, mert erőteljesen spórolunk az új gépre, de aztán azzal a felkiáltással, hogy ilyen rövid idő alatt úgysem tudja elkészíteni a babacucckészítő, írtam egy e-mailt. El tudja. :D Ezután egy darabig tényleg nem veszek több kelléket. Komolyan!!!

A másik ok amiért samsem (klasszikus Barackca: "Samsem, samsem, nincs egy vasam sem":D): nem igényeltem gyest. Nem direkt. Úgy emlékeztem, hogy még a gyed igénylésével együtt ki kellett töltenem ezt is (most is emlékszem,mert még rá is kérdeztem, hogy ezt tényleg ilyen korán kell-e), de nem jött pénz. Felhívtam a mákot, ahol azt mondták, hogy én aztán tuti nem töltöttem ki, mert azóta jogszabályt is változtattak, de nyugi, mert 2 hónapra visszamenőleg még adják (pont beleférünk). A jogszabályváltozásról csak annyit, hogy most is egy 1998-as igénylőlapot kell kitölteni....:D Szóval valószínűleg januárban kapom meg egyben 2,5 hónapra. Addig koldulok:D 

3 megjegyzés:

  1. Jó az összhang a blogon!:) Először, hogy mindig költesz, mikor van felkérés:) Majd jön, hogy nincs miből:) Ez aranyos! Legalább még sikerült elintézni a gyest.

    Én már várom az új képeket!:)

    VálaszTörlés
  2. Előre elköltöm a fotózás árát:) Én is várom az új képeket. Már nagyon rég volt az utolsó, de most csütörtökön és szombaton is lesz fotózás (remélem nem jön közbe semmi).

    VálaszTörlés
  3. Nekem sajna 2 fotózásomat a betegség húzta keresztbe...ez azért nem esett olyan jól:( Főleg ha majd kell még könyv is nekik, mert akkor kész kapkodás lesz minden!:( Biztos nem jön közbe semmi!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.