Blogarchívum

2011. november 3., csütörtök

Beavatás:)

Avagy miért nem írtam mostanában. Lett volna miről, de meg akartam várni a mai napot, másról meg egyszerűen nem volt kedvem írni, mert minden más lényegtelen:)

Íme "szép tesó", ahogy Gergő látja. Majd kíváncsi leszek, mennyire fogja szépnek látni, amikor elveszi a játékait vagy csak simán nem hagyja aludni:D "Szép tesó" holnap lesz 12 hetes, de méreteit tekintve már sokkal nagyobb (azaz 2 nappal, 58 gramm és 6 cm). Láttuk az ujjait az orrát, az agyát (eszméletlen jól látszik az egyik képen: nagyon okos lesz ám), a hatalmas pocakját, mindene megvan. Még nem tudjuk, hogy Rékának vagy Péternek szólítsuk-e, úgyhogy pillanatnyilag a Kiskalapos névre hallgat, mert a második ultrahangon kalapja volt (a harmadikon meg baseball sapkája, de arról nincs még képem a gépen). 
8 hetes és 5 napos Kiskalapos
Amúgy mi fiúra tippelünk. A doki ma azt mondta, hogy nem tudja egyértelműen megmondani, úgyhogy inkább nem mond semmit. Viszont ebből arra gondoltunk, hogy lehet, hogy látott valamit, de nem biztos benne:) (Vagy nem látott semmit, de nem biztos benne:D). Szóval szavazzatok az oldalsávban legfelül:) 

Nem volt egyébként ijedelemmentes az elmúlt időszak, mert múlt hét kedden azt hittük egy kis vérzés miatt, hogy mégsem lesznek újra álmatlan éjszakáink hónapokig. 4 napig élveztem az Uzsoki vendégszeretetét, de szerencsére minden a legnagyobb rendben. Amúgy a kórház SZUPER. Össze sem lehetne hasonlítani az Istvános körülményekkel. Tiszta, felszerelt, majdnem mindenki szuper kedves, szóval a második naptól (amikor közölték, hogy marad a gyerek a helyén) még szinte élveztem is. Azóta is királynői dolgom van, mert Tomi még ma is itthon volt, úgyhogy ágyba kaptam a reggelit, egész nap ő nyúzatta magát Gergővel, míg én csak feküdtem, neteztem (van ám netbookunk:)), olvastam (végre folytattam a Trónok harcát), aludtam, sorozatot daráltam (újra elkezdtem nézni a Szívek szállodáját - annyira jó:)), egyszóval pihentem. Holnaptól Tomi újra dolgozik, de remélhetőleg nem lesz semmi gond. 

A kórház miatt sajnos 2 fotózást is le kellett mondanom, de remélem, hamarosan pótoljuk őket. Már hiányzik is, mert elég rég nem fogtam gépet a kezembe, de most fontosabb volt a pihenés. (Nagyon szuper kislánynak való textilvirágot rendeltem ma a Meskáról, elvileg jövő héten már meg is érkezik.)

No ez a magyarázat a hallgatásomra. Remélem, nincs harag:)

12 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
    Istenem, nagyon örülök, szívből gratulálok:D:D Persze hogy nincs harag csak a hatalmas öröm, igaz, személyesen nem ismerjük egymást, de olyan, mintha az egyik barátnőm lennél:D Istenem, nem térek magamhoz, lehet, hogy a mi közeli rokonságunkban is baba lesz, így itt is van öröm, de még nagyon az elején van a kismama,majd UH után kiderül, hogy minden rendben van, és biztos:D Hagyd magad kényeztetni, a fiúk majd körbeugrálnak:D Így érthető a hallgatás, nem akartad idő előtt kimondani. Ami a szívemben van, minden jót kívánok nektek, sok erőt és egészséget, a boldogság az már megvan:D Most már tessék gyakrabban írni (ez nem szigorú dorgálás), mert hiányoztok:D

    VálaszTörlés
  2. Én voltam az első szavazó:D Így most még 100%-on áll Réka:D

    VálaszTörlés
  3. :) Köszönöm szépen!:) Igyekszem tényleg gyakrabban írni, meg Gergőről is teszek majd fel képet, csak mostanában inkább aludtam, amikor lehetett, de lassan elmúlik az álomkór (legalábbis illene).

    VálaszTörlés
  4. Gratula Nővérke! Mindegy,hogy Réka vagy Peti,imádva lesz így is úgy is!:) Mindkettőre lehet szavazni?:D
    Ja amúgy jucó voltam,csak kreáltam blogot,aztán a követőd is lettem,úgyhogy ezért a pedlipum:)

    VálaszTörlés
  5. Naná, hogy mindegy:) Nem is arra kell szavazni, hogy fiú legyen vagy lány, hisz ez már eldőlt:))) Csak vicces találgatni:) Tudom ám, hogy miért PedliPum. Írtam is neked megjegyzést az egyik képedhez. Állítsd be, hogy kapj értesítést a kommentekről, különben soha nem veszed észre.

    VálaszTörlés
  6. Még egy gratula itt is.
    Viszont szerintem lány lesz, mármint az első képet jobban szemügyre véve az nem kalap, illetve olyasmi, ez egy boszi fejfedő nem kétséges. :D
    De áááá most jöttem rá, hogy a mágusok is hordhatnak ilyet, viszont erről a sapiról azt hiszem minden magyar embernek először a boszi jut eszébe. :D
    Szóval csak vigyázni vele! :D

    VálaszTörlés
  7. Haha, tudtam hogy ezert nincs poszt :P Gratula!!! Karacsonyra pedig szeretnek most is lefoglalni egy napot :)

    Ps.: Egyebkent szerintem Peter, ez egyertelmu :D

    VálaszTörlés
  8. Én nem tudok dönteni. Mindkettőre nem lehetne szavazni??? :) Éba mama

    VálaszTörlés
  9. Dina: Jó ez a boszis eszmefuttatás:D
    Péter: Nem lep meg, hogy Péterre szavazol:) Várunk karácsonykor!
    Anya: Nem ikrek, úgyhogy nem lehet mindkettő:D

    VálaszTörlés
  10. Úgy tűnik be van állítva az értesítés,csak nem néztem emailt az elmúlt pár napban....sebaj,majd belejövök:P

    VálaszTörlés
  11. Ani is Uzsokiba volt és szerintem is remek kórház. Remélem minden ok mostanra.

    Nálunk a doki azt mondta ilyen tájékon, hogy a lány nevet sem vetné el, de biztosat nem mond. pár hét és kiderül biztos, kivétel, ha nagyon takargatja, mint nálunk:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.