Blogarchívum

2011. augusztus 1., hétfő

Már megint eltelt egy hét

Nem lesz ez így jó. Ha így folytatom, a végén még megöregszem:) Amúgy uncsi hét volt, az ég világon semmi nem történt szombatig (hétfőn mondjuk találkoztam Emesével, ami szuper volt, és kedden játszóházaztunk Glóriával és Edinával, ami meg strapás:)). Az idő is rossz volt, úgyhogy főleg bent kuksoltunk... Sebaj, csak 2 hét múlva legyen nyár plíííz (Balcsi!). Szombaton aztán végre volt dolog: Gergő mamánál okosodott (megtanulta a kalapács szót, ami Gergő dialektusában kalacsáp. Őszintén szólva nekem jobban bejön az ő verziója. És egy kalacsáppal lehet kalacsápolni is! Sokkal jobb:)), mi pedig Tahitótfaluban fotóztunk, majd istenit ebédeltünk, majd Dunabogdányban vettünk fotós kelléket, majd itthon vásároltunk, végül anyánál hallgattuk, hogy mennyire zseniális, kedves, gyönyörű ez a Gergőgyerek. És képzeljük el, már tudja, hogy kukorica (kukucia). Ilyenkor mindig gonosznak érzem magam, mert megmondom, hogy ezt eddig is tudta:D De a kalacsáp tényleg új. Igaz nagyiszó! Aztán este Photoshop kidőlésig, vasárnap egész délelőtt szintén, de délben azért elmentünk itthonról, mert a másik nagymama is látni akarta az unokát (aki annyira okos és gyönyörű, meg kedves és persze tiszta apja...:D), úgyhogy meghívott minket ebédelni. Aztán hazafelé még beugrottunk amerikai palacsintát enni, amiről kiderült, hogy ilyet már csináltam, csak nem tudtam, hogy ez az:D Mondjuk fincsi volt. Közben Gergő igazi gyerekként ugrált a tócsákban, úgyhogy a fehér cipője most fekete, a gatyája elázott, de remekül érezte magát. Én meg kicsit irigyeltem. Olyan jó volt gyereknek lenni. Aztán még egy kis PS, és már mentek is fel a képek a fotós blogra, aminek a két fotóalany anyukája nagyon örült. Én mindig aggódva várom a visszajelzést, mert mi van, ha nem tetszik, és olyan jó érzés, amikor tetszik. :) Elég ömlesztett voltam, de most megyek is, mert Gergő már áll az etetőszékben, és kunyerálja a következő adag tejszínhabot, amit nem kap. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.