Blogarchívum

2011. augusztus 27., szombat

Aszófő - 2011.08.15-21.

Íme a recept egy tökéletes nyaraláshoz: végy egy nagymamát, aki vigyáz a kisfiadra, amíg te esténként csavarogsz a barátaidnál:) Így tettünk mi is. Így minden adott volt egy szuper héthez: nem kellett aggódnom, hogy mi lehet Gergővel, hiszen végig velem volt, csodálhattam, ahogy rajongásig imádja a Balatont. Esténként viszont nem voltunk bezárva a szállásunkon, hiszen Rózamama vállalta, hogy őrzi Gergő álmát, amíg mi szórakozunk. Mivel Gergő elég korán ébred, két részből tevődött össze minden napunk. Délelőtt csavarogtunk a környéken (Balatonfüred vagy Tihany), 11-re visszamentünk a szállásra, aludtunk 2-3 órát (családilag), majd kipihenten lementünk a fövenyesi szabadstrandra, ahol a többiek már javában süttették a hasukat. Eszméletlen sebességgel telt el a hét. Vasárnap az volt az érzésem, hogy nem 6 napja érkeztünk, csak tegnap, és már megyünk is haza.





Néha beszéltünk a Skóciába szakadt angynénivel (Katával). Volt egy aranyos jelenet: Gergő felmászott a székre a laptophoz, és közölte, hogy Kata. Mondjuk lehet, hogy reggel 7-kor (ott 6) nem örültek volna, ha felcsörgetjük őket azzal, hogy Gergő szkájpolni akar.:)

A strandon nagy haverkodás volt Emmával. Norbi kicsit mérgesen nézett (tudom, hogy csak megjátszotta, hiszen keresve sem találna jobb férjjelöltet Emmának), amikor Gergő adott egy szájrapuszit Emmának:))))))

Az étvággyal sem volt gond. Gergő 1 nap alatt betermelte az itthoni heti adagját (oké, ez persze túlzás, de általában kétszer ebédelt, és utána még benyomott legalább 1 palacsintát).





És a víz... Nyár elején elmentünk a budaörsi strandra, ahol van egy derékig (Gergőnek) érő babapancsoló. Na ettől Gergő -a bátor - sikítófrászt kapott. A strandolás végére persze rájött, hogy ez nem is rossz, sőt! Ezt nem is felejtette el, és úgy lubickolt, mint egy "halakacs" (akarom mondani halacska). Volt, hogy már vacogott, de sírt, amikor kivittem a napra melegedni. Vasárnap hajnalban felhúzta az egyik szanálját (a másikat nem sikerült, megragadta az úszógumiját, és közölte, hogy "mehetünk a vízbe"). Élmény volt nézni:)



Volt egy viharos este is. Még a Híradóban is megemlékeztek róla. Nekünk is kicsit hamarabb el kellett hagynunk a strandot, hogy ne ázzunk meg. Utána ilyen volt az ég:


Gergő egyébként vagy a vízben volt, vagy rohant. Ilyenkor valaki rohant utána. Volt egy homokozó is a strandon: ez volt az egyetlen hely, ahol bármeddig hajlandó volt ücsörögni. Volt egy csúnya eset is: Gergő lerombolta egy német kisfiú homokvárát (valójában nem vár volt, hanem egy kupac...), mire a ....... gyerek nagyon durván fellökte. Pár centin múlt, hogy nem verte be a fejét a homokozó szélébe. Utána nem tette zsebre, amit Rózamamától kapott (mondjuk egy kukkot sem értett belőle, de azért kicsit megszeppent). Egyébként volt honnan tanulnia az agressziót: a kedves mamája úgy beszélt a gyerekeivel, mint egy katonatiszt... 

Ezt a várat 2 cuki kslány építette. Gergő nem is bántotta:D






Sajnos a többiekről nem készítettem túl sok fotót. Utólag már bánom, de majd Dodó képeiből csemegézünk:)

Vasárnap már nem mentünk strandolni. Az volt a terv, hogy délelőtt Gergőt jól lefárasztjuk, és így egész úton aludni fog. Ez be is jött. Elmentünk a Veszprémi Állatkertbe, amit mindenkinek ajánlok! Ezer éve már voltam ott, még gyerekként, és azóta gyönyörűen felújították.

Nekem szokás szerint az állatsimogató volt a kedvencem. Gergő először nem volt valami merész:D Mi Tomival vígan etettük a kecskéket, miközben Gergő ölelte a lábunkat, és azt mondogatta, hogy "Ne félj!". Ez szerencsére hamar elmúlt, és a végén már kézből adta a zoocsemegét a kecskéknek, és mindegyikkel közölte, hogy "köszönöm, finom".




A csimpánzoknál volt egy nagyon érdekes jelenet. Egy majom az ablak mellett ücsörgött, és unottan nézett ránk, de amikor meglátta Gergőt, elmosolyodott!!! Senki más nem érdekelte. Nagyon megható volt. 

Ezután Gergő egészen Budaörsig húzta a lóbőrt. Szuper hét volt. Gergő születése óta most először éreztem úgy, hogy tényleg nyaralunk.

5 megjegyzés:

  1. Örülök neki, hogy ilyen jól éreztétek magatokat, hiányoztál, mindig bekukkantottam, hátha van valami újság rólatok:D Személyes kedvencem a képek közül, amikor Gergő átölelt és odabújt hozzád, a másik pedig a csimpánzos, tényleg megható, ahogy Gergőre mosolyog. Tudom, hülyén hangzik, de annyira elkaptad a pillanatot! A német kisfiúról meg inkább egy szót se, az anyukája figyelhetett volna jobban. Örülök, hogy Gergőnek nem lett baja. Igen, a nagyik ilyen harcosak, ha az unokáról van szó, ennél már csak az anyukák harcosabbak:D

    VálaszTörlés
  2. De aranyos vagy:) Na azt a képet imádom:) Végre közös kép Gergővel. Ez nagyon ritka, mert mindig én fotózok:))) Amúgy lesz még pár közös képünk, mert a társaságban volt még fotós:)

    VálaszTörlés
  3. A nyaralás Aszófő és nekünk barátoknak köszönhető:) Egyébként mi is jól kinyaraltuk magunkat!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jók a képek! Nagyon jó, hogy ilyen jól sikerült a nyaralásotok!:)))

    VálaszTörlés
  5. A csimpánzos kép nagyon aranyos :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.